angol idézetek #1 - becks
site info

szerkesztő: becks
nyitás: 2oo6-o2-16
zárás: 2o13-o1-o4

 

follow me on twitter

 

ennyien jártatok itt
Indulás: 2006-02-16
 

 

log in
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
hardest goodbye

sziasztok!

már egy ideje meg van nyitva előttem ez a kis ablak, de nem nagyon tudom mit írjak, vagyis inkább hogy hogyan kezdjek neki. 

már egy ideje ért bennem ez a gondolat, de csak nemrég határoztam el magam teljesen: befejezem az oldalt. magyarázkodhatnék, találhatnék kifogásokat (nincs időm, nem érek rá, majd megcsinálom) de nem teszem, mert magammal és Veletek szemben sem lenne értelme ennek. szerintem már Ti is észrevehettétek egy ideje, hogy nem frissítgettem olyan sokszor és olyan sokat, mint régebben: egyszerűen csak elfáradtam, és sokkal inkább már kötelességnek éreztem hogy folyamatosan frissítsek, mintsem hobbinak - pedig ez az egész oldal a hobbimként indult és sosem gondoltam volna hogy ilyen sokan látogatjátok majd ezt az honlapot és ennyien kíváncsiak lesztek arra, amit csinálok (már kétmillióan voltatok itt, ezt még leírni is hihetetlen!)

tisztán emlékszem arra a napra, amikor elindítottam ezt a kis gportal-os oldalt: hideg, februári délután volt, én a gép előtt ültem és msn-eztem a barátnőimmel (:D) amikor is regisztráltam és elkezdtem felfedezni a szerkesztgetést, hogy mit és hogyan tudok alakítgatni. ez 2006-ban volt, azóta pedig eltelt majdnem hónapra pontosan 7 év (!), egyetemre járok, és akárhogy is próbálkoztam, már nem ugyanolyan érzés fordítgatni és idézeteket gyűjteni, mint akkor volt. 

remélem megértitek, miért döntöttem így, és senkiben nem kelt ez rossz érzéseket. természetesen semmit sem törlök, minden továbbra is elérhető marad! :) 

hogy ne távozzak üres kézzel, íme néhány oldal, amiket tiszta szívből ajánlok Nektek, ha igényes és szép dolgokra vágytok:

- weheartit.com - a legszebb képek lelőhelye, csak ajánlani tudom 

- tumblr.com - mert bár az idézetes oldalam feltörték, még mindig szeretem, rengeteg inspirációt ad (engem itt találtok)

http://nilla-literature.blogspot.hu - csak nemrég találtam rá, de bátran mondhatom hogy az egyik legigényesebb idézetes oldal manapság

köszönöm, hogy ezt elolvastátok, és még egyszer köszönöm azt is, hogy látogattatok, véleményeztetek - ezzel nagyon sokat segítetettek ezalatt a sok év alatt! :) 

legyetek jók,
becks

 

28 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2013.02.24. 14:47
Anna

Sajnálom, hogy abbahagyod, nagyon szerettem az oldalad. De még így is vissza fogok járni, ígérem :) Egyébként észrevettem, hogy én is pont ugyan azon a napon csináltam meg az első G-Portál honlapomat, mint te! :D

Idézet
2013.01.30. 20:31
Barbii

Szia Becks! Sokáig keresgéltem a neten , amire találtam  egy olyan idézetes oldalt ahová tényleg megéri nap mint nap feljárni és megnézni a friss dolgokat, ahol mindig találsz a hangulatodnak megfelelő idézetet. Hosszas keresgélés után végül rábukantam a te oldaladra.  Egyszerűen imádom a mai napig. Az idézetek nagyon szépek és az is tetszik az oldaladba hogy a legtöbb idézet egyedi és a te oldaladon olvastam elöszőr. A sok pozitív dolog mellett a képeket se haggyuk ki. Nagyon tetszett hogy néhány bejegyzást képekkel illusztráltál és itt is bekell vallani azt hogy ezeket egytől egyig csak a te oldalon láttam elöszőr.  Köszünjük szépen a fáradságod az oldalért!  További sok sikert az élethez és az egyetemi éveidhez!  :)

Idézet
2013.01.25. 18:45
domi

Szia Becks!:)

Köszönöm neked az elmúlt jó pár évet, amikor bánatos voltam, boldog vagy csalódott, mindig találtam itt pár olyan idézetet, amitől jobban éreztem magam, erőre kaptam. Köszönök mindent, sajnálom, ha már tehernek érezted az oldal frissítését, hidd el, mi sose erőltettük volna. Remélem, ha majd pár hét múlva egyik reggel felkelsz azt fogod érezni, hogy mennyire hiányzik ez neked.:) További sok sikereket az életben! imádunk. xoxo

Idézet
2013.01.20. 10:15
Szilvi

Kedves Becks!
4 éve taltam rá az oldaladra, és akkor olvastam bele először az idézetekbe. Szomorú voltam, azt hittem semmi nem keríthet jobb kedvre, amikor csak a barátaim voltak nekem, akik a mai napig is mellettem állnak, és soha nem hagynak el. Sok barátom volt aki becsapott, megcsalt, elhanyagolt, voltak jó és voltak rossz napjaim, de amikor az oldalra feljöttem mindig találtm egy, vagy akár több idézetet is, ami a hangulatomhoz illett. Nagyon megszerettem az oldalt, és az életem teljesen jó irányt vett, és a barátaimra mindig számíthatok, csodálatos családom van és egy barátom aki mindennél jobban szeret és én is őt. Nagyon örülök, hogy anno 7 évvel ez előtt elkezdted ezt az oldalt, és most is egy komolyabb műtét, vizsgálatok, kórházba járás miatt rettegek, de enyhül a félelmem, amikor elolvasom az idézeteket és rá is jövök mennyien állnak a hátam mögött és támogatnak. Igaz nem ismersz és én sem téged személyesen, de nagyon sok mindent köszönhetek neked, és sok sikert az egyetemi éveidhez. 
Szilvi voltam Kecskemétről, és még egyszer köszönök mindent. 

Idézet
2013.01.10. 21:20
megyo
Kedves Becks! :) Szeretnék én is csatlakozni az elöttem szólókhoz. Éveken keresztül követtem figyelemmel az oldalad. Rengeteg plusszt kaptam rajta keresztül. Imádom az idézeteket. Valahogy mindig találok egyet, ami mérhetetlenül pontosan leírja az érzéseimet. Nagyon szomorù vagyok, hogy befejezed az oldalt, de örülök, és szeretném megköszönni, hogy ezidáig ennyi energiát és idöt belefektettél miattunk, illetve a saját örömöd miatt. KÖSZÖNÖM! :)
Idézet
2013.01.06. 19:36
Brti
4eve kovetem az oldalt, es nagyon sokszor segitett egy pont jokor olvasott idezet!:) koszonom szepen! Es tovabbi sok sikert az elethez!:)
Idézet
2013.01.06. 19:12
sheaes

Csak az előttem szólókhoz tudok én is szólni. Rettentően sajnálom, hogy itt a vége, sajnálom, hogy erre a döntésre jutottál, de valahol meg is értem. 
Én csak megköszönni tudom neked, hogy eddig csináltad, hogy néha napján elbőgtem magam, mert pont olyan idézetet tettél ki, ami beletrafált az életembe, hogy néha jót nevettem egy-egy vicces idézeten. Olyan csodás idézeteket oszotottál meg velünk, amik felbecsülhetetlenek, és ha te nem lennél, talán mi sem ismerkedtünk volna meg ezekkel az idézetekkel. Hálával tartozunk neked, ezt sose felejtsd el :)
 

Idézet
2013.01.06. 15:42
Lana

Szia Becks!

Nagyon megszerettem az oldaladat.. es sajnalattal latom,hogy ezentul nem lesznek uj idezetek,de mindent köszönök, mert sokszor amikor kellemetlenül ereztem magam olvastam a "gondolataidat" es mindig megnyugtatott..mintha csak baratok lennenk..es ez jo erzessel töltött el. 

Minden jot kivanok (:

Idézet
2013.01.06. 14:36
zsofi

összeszorúlt a szívem most nagyon, rengetegszer voltam itt, nagyon sok mindent kaptam! kívánok minden jót Neked:)

Idézet
2013.01.06. 13:02
Fruzsina

Szia! 

2006 májusában kezdtem el böngészni az oldaladat, reneteg erőt adott amikor szomorú voltam. Épp ezért remélem, hogy az oldalt nem zárod be, és elérhető lesz, attól függetlenül, hogy nem fogod frissíteni. :) 

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
angol - szerelem
 
angol - barátság
 
angol - élet
 
angol - bánat
 
angol - csalódás
 
angol - vegyes
 
magyar idézetek
 
egyéb
 
news/comment
 
chat
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre